Segítek egy családot

2020 őszén indult el a https://www.segitekegycsaladot.hu/ oldalunk.ű

A Segítek egy családot projekt célja

Ez Magyarország első olyan honlapja, ahol a segítségre, támogatásra szoruló és a segíteni kívánó egyén, család vagy közösség közvetlenül megtalálhatja egymást. A támogató nem alapítványt, vagy egyesületet, hanem KONKRÉT családot választhat, személyessé téve ezzel az adok- kapok folyamatát.
 

Rajtunk keresztül nem folyik pénz, mi nem osztunk szét adományt, és még abba sem látunk bele, hogy ki mennyit és mit ad.

Mi egy lelkes kis csapat vagyunk, akiknek az volt a célja, hogy létrehozzunk egy olyan oldalt, ahol személyesen, a segítőtől, támogatótól a rászoruló családig közvetlenül jusson el az adomány, támogatás. Ahogy az a szlogenünkben is benne van: „Közvetlen segítség kézből kézbe, közvetítők nélkül.” (Mármint pénzügyi közvetítők nélkül, hiszen mi „csak” az információt közvetítjük.)

Vagyis ezzel az oldallal fő célunk, hogy választási lehetőséget adhassunk azoknak, akik nem alapítványon/egyesületen/intézményen, stb… tehát valakiken keresztül szeretnének segítséget nyújtani, hanem egyenesben, személyesen. Azoknak adunk választási és összekapcsolási lehetőséget, akik nem csak tudni szeretnék, hogy a segítségük pontosan kikhez jut el, de vágynak is erre a személyes kapcsolódásra, segítségnyújtásra.
 

A támogató az oldalunkon található, majd a tőlünk megkapott adatok alapján választhat, megismerheti az adott családot, így pontosan tudhatja, hogy az anyagi támogatáson és száraz élelmiszeren kívül mire van szüksége az ott élőknek, és ezt elkezdheti ő maga gyűjteni. (Mindenkinek van egy ismeretségi köre, ahol éppen feleslegessé válhat az, amire másoknak szüksége lehet.) Ezzel erősítjük az egyének segíteni akarását, együttérzését, ami által azok is kapnak, akik adnak.

Amennyiben ezt nem egyén, hanem család, vagy adott közösség teszi, kifejezetten segíti az adott család mások iránti felelősségvállalását (bevonva akár a gyerekeket is a saját szintjükön), illetve ha egy adott közösség támogat egy családot, az közösségépítő is lehet.
 

TEHÁT MI ABBAN KÜLÖNBÖZÜNK MINDENKI MÁSTÓL, HOGY:
 

  1. itt közvetlenül kapcsolódhat a támogatni szándékozó egy családhoz
  2. rajtunk nem folyik át pénz
  3. nem szervezetet, ügyet vagy projektet támogatnak, hanem ember az embert, SZEMÉLYRESZÓLÓAN.

                                                      A csapatról

Kis csapatunkat a Nők 2000 Nyitott Kapu Alapítvány fogja össze, aminek vezetője maga az ötletadó: Spitzer Gyöngyi, aki ezt megálmodta.

Mindannyian lelkesedésből, önkéntes munkában dolgoztunk, dolgozunk, hogy ez az oldal hatékonyan és folyamatosan működjön. 29 önkéntes van a csapatban, melynek összetétele 1 férfi és 29 nő. A teamben dolgoznak olyanok is, akik szintén nehéz élethelyzetből jönnek: beteg gyermeket nevel vagy épp egyedülálló szülő, mások nagycsaládosak, útkeresők, komoly projektek megálmodói és megvalósítói. Életvitelszerűen a csapat nagy része Magyarország határain belül található, de egy-egy önkéntesünk a határokon túlról segíti a projektet. A korosztály igen széles skálán mozog, a húszas éveiben járóktól egészen a nyugdíjas korúakig minden korosztály képviselteti magát.  Vannak önkéntesek, akik pici babájuk mellett szakítanak időt a feladatuk elvégzésre, valaki pedig a főállása mellett vállalta el a projekt feladatait. Olyan Önkéntesünk is van, aki épp az állását keresi és olyan is aki a nyugdíjas klub helyett inkább nekünk segít. Szóval ahányan vagyunk, annyifélét hoztunk a csapatba és ezáltal lettünk egy nagyon együttműködő és sokszínű család. Számunkra ez a fajta önkéntesség  megadja a hovatartozás érzését, és olyan egy olyan közösséghez tartozhatunk, ahol teljes mértékben kiteljesedhetünk.

Fotópályázat

A projekthez kapcsolódóan segítő fotópályázat is indult 2020. november 3-tól, mely december 2-ig tart azzal a céllal, hogy az oldalon új minőségi és saját fotók kerüljenek az egyes történetekhez. A meghirdetett pályázatra profik és amatőrök is jelentkezhetnek.

Ez azt jelenti, hogy azok, akik elküldik nekünk a képeiket, ezzel átadják a jogot arra, hogy használhassuk őket. Ezek a fotók később e plakáton vagy szórólapon is megjelenhetnek.

Az összes beküldött kép felhasználhatóságának időbeli használata korlátlan és ingyenes.

Ily módon a fotókat beküldők is támogatókká válnak ebben a jótékonysági projectben.

Az első 3 helyezett legjobbnak ítélt munkáit külön – külön cikkben mutatjuk be, néhány mondatban a szerzővel együtt mind a www.ujegyensuly.hu és a www.segitekegycsaladot.hu/eletkepek oldalon is.  A fotósok neve egyedül itt lesz beazonosítható.

Az első 3 helyezettnek lehetőséget adunk mélyinterjúra a www.ujegyensuly.hu oldalon illetve egy 1 órás szakmai konzultációra azzal a zsűritaggal, akit ő kiválaszt magának.

www.segitekegycsaladot.hu

Email: segitekegycsaladot@gmail.com

Nők 2000 Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány
2011 Budakalász, pf. 10

Pest Megyei Bíróság: AM 1622

18681268-1-13